Minősített kivitelező partnerek

A minősítés filozófiája

Az internet napjainkban egy szabad megjelenési forma, melyet szinte bárki használhat a számára fontos információk közlésére. A legtöbb országban kevés korlátozásnak és szabálynak kell megfelelnie. Általában a vállalkozások (értsd: közvetlen értékesítést végző, vagy azt reklámozó) számíthatnak valamilyen jogi következményre, ha a helyi szabályzást nem veszik figyelembe. Kijelenthetjük, hogy az Internet egy olyan önszabályozó rendszer, ahol a felhasználók azzal, hogy látogatnak, vagy kerülnek egy weblapot szavaznak annak létjogosultságára.

A SEOsiker.hu azzal, hogy véleményt formál az elemzett weblapokról, etikai kötelességének érzi, hogy felhasználói felé a lehető legpontosabb képet mutassa. Mint az internet felelősségteljes szereplője törvényszerű, hogy fellépjen az olyan kivitelezők mellett, akik a szakmájuk legjavát adva munkájukhoz, segítik a hozzá nem értő felhasználókat a hatékony megjelenéshez.

A SEOsiker.hu partnerei felvállalják, hogy szakmai egyetértésben fogalmazzák meg a minőségi kivitelező és a silány, vagy megtévesztő viselkedésű szolgáltatók közötti különbségeket.

A minősített partnerekkel szemben megfogalmazott elvárások

A SEOsiker.hu Minősített kivitelező partnereitől elvárja, hogy a Magyar jogi és gazdasági szabályozásnak megfelelve hivatalosan és számlaképesen lássák el feladatukat.

  • Magyarországon bejegyzett társas vállalkozás, mely több mint 1 éve folytatja tevékenységét
  • Működési körében szerepel a weblapkészítéshez szükséges tevékenység
  • Nem áll felszámolás, vagy etikátlan magatartás miatti eljárás alatt

A Minősített partnertől elvárható szakmai hozzáértést referenciáival igazolja, melynek feltételei:

  • Legalább 3 db 80%-os technikai indexet meghaladó általa készített weblap referenciával rendelkezik
  • Elérhetőségein ügyfelei számára terméktámogatást biztosít
  • Weboldalán szerepeljen a cég bejegyzett neve, telefonszáma és e-mail címe

A Minősített kivitelező partner elfogadja a következő feltételeket

  • A technikai indexet (mely folyamatosan az aktuális elvárásoknak megfelelően változik) elfogadja
  • A technikai indexben megfogalmazott feltételeket szakmailag támogatja, ha azzal kapcsolatban problémája észrevétele van, azt a hivatalos kapcsolattartón keresztül jelzi. A technikai indexszel, vagy a SEOsiker oldallal kapcsolatban negatív kritikát nyilvánosan nem fogalmaz meg.
  • Szakmailag és etikus cselekedeteivel segíti a weblap készítő szakma fejlődését és megtisztulását, mely elősegíti annak társadalmi megítélésének javulását és fenntartását
  • Tevékenységét igyekszik úgy végezni, hogy azzal harmadik személynek, vagy környezetének kárt ne okozzon

A minősített kivitelező partner részéről nem kötelezően elvárt, de javasolt eljárás, hogy az elkészített webes alkalmazásokat az Ügyfelei számára úgy adja át, hogy annak technikai elemzését mellékeli és az azzal kapcsolatos kérdésekre Ügyfelének segítséget nyújt!

A Minősítés feltétele, hogy a tárgyidőszakra (1 év) a minősítési folyamat technikai költségeit fedező minősítési díjat befizeti.

Jelenleg az 1 évre szóló minősítés technikai költsége 50.000,-Ft + ÁFA*

A minősített kivitelezői partner jogosultságai

  • A SEOseeker Minősített kivitelező megjelölést mind weboldalán, mind egyéb elektronikus és nyomtatott kommunikációiban jogosult használni.
  • A SEOsiker.hu oldalon megjelenő Minősített kivitelezőket felsoroló adatbázisban szerepelni.
  • A SEOsiker.hu odalon a minősített időszakban weboldalakat elemezhet a technikai index vizsgálatának érdekében. Ezt fejlesztéseihez, teljesítések átadásához és külső weblapok vizsgálatához is szabadon használhatja. +1db URL2000 előfizetést biztosítunk belső használatra.
  • A Minősített kivitelezők a Viszonteladói partnereknek szóló kedvezményekkel vásárolhatnak és értékesíthetnek seosiker.hu előfizetéseket.

Jelentkezés Minősített Kivitelező Partnernek

*Amennyiben már minősített cég képviselője ajánlja számunkra a jelentkező cégét, akkor a minősítés költsége: 30.000,- Ft + ÁFA

Hírlevél feliratkozás

Hogyan lesz sikeresebb weblapod?
Szeretnél többet tudni a hatékonyságnövelésről, vagy a közösségi oldalakról?
Iratkozz fel hírlevelünkre!

NAIH-84582/2015.

Miért minket válassz?

  • Szupergyors, 1 perc alatt elvégezhető SEO teszt.
  • Részletes elemzés 80+ szempont alapján.
  • Költséghatékony, lényegretörő SEO eszköz.
  • Megbízható, sokat tesztelt megoldásokat tartalmaz.
  • Folyamatosan követett SEO elvek alapján módosítjuk tesztjeinket.

Kosár

A kosár tartalma 0 kupon.
Összesen 0 Ft
Bezár
A kupon sikeresen a kosárba került

Mit kapsz eredményül?

Seeky megmutatja az indexszámokat