Panda 4.2

 Panda algoritmusváltozás 2015.07.18.

A Google tegnap bejelentette, hogy 2015. július 18-19-i hétvégéjén elindították a Panda 4.2 algoritmust, melynek kiépüléséhez több hónap szükséges.

Az érdekessége, hogy ezt a frissítést senki sem vette észre. Aki észre is vett egy kis mozgást a kereső találati listáján, az sem gondolt arra, hogy Panda frissítésből adódott, hiszen olyan kis mértékű volt a változás.

A Google szerint jelenleg az angol nyelvű lekérdezések kb. 2-3%-át érinti a frissítés.

A legutóbbi frissítés a Panda 4.1 2014. szeptember 25-én indult útjára és már több mint 1 hónapja várjuk a mostani frissítést.
A weboldal tulajdonosoknak ennyi időt adtak arra a bejelentést követően, hogy még mielőtt az algoritmus frissítést elindítják, a weboldalukat még rendbe tegyék. Aki nem lépett és most szakciót kap, annak nehezebb dolga lesz a büntetés alól kikerülni. A teljes tisztulásra akár a következő frissítésig is várhat majd.

Jó hír viszont a frissítés azoknak, akiket tavaly kaszált el a Panda és most lehetőségük van arra, hogy ismét felkapaszkodjanak a ranglétrán, ha kitisztították a weblapjukat.

A teljes Panda út a nagy frissítésekről (az apróbb érezhető, de nem megerősített frissítéseket nem tartalmazza a táblázatom):

  • Panda 1.0 - 2011. február 24. (csak az USA-ban a lekérdezések 11,8%-át érintette)
  • Panda 2.0 - 2011. április 11. (a lekérdezések 2%-át érintette)
  • Panda 3.0 - 2011. okóber 19. (a lekérdezések 2%-át érintette)
  • Panda 4.0 - 2014. május 20. (angol nyelvterületen ennek kb. 7,5%-os érintettsége volt)
  • Panda 4.1 - 2014. szeptember 25. (a lekérdezések 3-5%-át érintette)
  • Panda 4.2 - 2015. július 18. (a lekérdezések 2-3%-át érinti)

A Panda algoritmusról bővebben: Google algoritmus frissítés 2015.06.17. és jön a Panda. Mi a Panda?

Élesné G. Szilvia SEO szakértőÉlesné G. Szilvia
SEO szakértő

Hírlevél feliratkozás

Hogyan lesz sikeresebb weblapod?
Szeretnél többet tudni a hatékonyságnövelésről, vagy a közösségi oldalakról?
Iratkozz fel hírlevelünkre!

NAIH-84582/2015.

Miért minket válassz?

  • Szupergyors, 1 perc alatt elvégezhető SEO teszt.
  • Részletes elemzés 80+ szempont alapján.
  • Költséghatékony, lényegretörő SEO eszköz.
  • Megbízható, sokat tesztelt megoldásokat tartalmaz.
  • Folyamatosan követett SEO elvek alapján módosítjuk tesztjeinket.

Kosár

A kosár tartalma 0 kupon.
Összesen 0 Ft
Bezár
A kupon sikeresen a kosárba került

Mit kapsz eredményül?

Seeky megmutatja az indexszámokat