Az Év Honlapja 2014

Az Év Honlapja 2014

Ismét Az Év Honlapja, ismét a SEOsikerrel karöltve!

Idén is elindult a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által meghirdetett "Az Év Honlapja" pályázat. Az online marketing szakma legismertebb versenyére 2014. augusztus 28. és október 31. között lehet benevezni a kizárólag magyar nyelvű honlapokat, összesen 26 kategóriában.

A SEOsiker csapata a tavalyihoz képest sok újdonságot tartogat!

Minden on-line pályázó térítésmentesen használhatja a weboldal elemző eszközt, melyet elektronikus kupon formában adunk át.
Az SEOsiker használata, a pályázatok technikai és egyéb paramétereinek optimalizálása, nem csak megengedett, de kifejezetten javasolt elfoglaltság a nevezőknek!

Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a tavalyi végső döntéseknél több esélyes is a gyenge kivitelezési minőség miatt bukott el a versenyben.

Idén egyetlen díjat adunk át!

  • Az a pályázat nyeri el a SEOsiker 2014 különdíjat amelyik a lehető legtöbb platformon és méretben (a Mobiltól a HD TV-ig) tud kifogástalan megjelenést produkálni. Természetesen a TOP20 sorrend lesz a vizsgálat sorrendje, tehát aki előrébb végez, nagyobb eséllyel indul a díjért!
  • Az első 10 helyezett jogosult lesz a SEOsiker TOP site 2014 logó használatára és a kivitelezőik kapnak egy éves előfizetést a rendszerhez.
  • Azon kivitelezők, akik 95%-os technikai indexet érnek el és megfelelnek a Minősített kivitelezői követelményeinknek, díjmentesen kérhetik minősítésüket a következő évre.

Jelentkezés és bővebb információ a pályázattal kapcsolatban a weboldalon: http://www.azevhonlapja.hu/nevezes/nevezesi-dij

Sok sikert kívánunk a versenyhez!

Éles László weblap technikai szakértőÉles László
Weblap technikai szakértő

Miért minket válassz?

  • Szupergyors, 1 perc alatt elvégezhető SEO teszt.
  • Részletes elemzés 80+ szempont alapján.
  • Költséghatékony, lényegretörő SEO eszköz.
  • Megbízható, sokat tesztelt megoldásokat tartalmaz.
  • Folyamatosan követett SEO elvek alapján módosítjuk tesztjeinket.

Kosár

A kosár tartalma 0 kupon.
Összesen 0 Ft
Bezár
A kupon sikeresen a kosárba került

Mit kapsz eredményül?

Seeky megmutatja az indexszámokat